2015. február 13., péntek

Amszterdami kirándulás

A múlt hétvégét Amszterdamban töltöttük. Már decemberben megvettük a jegyet és nagyon vártuk. Péntek este indultunk és hétfőn délelőtt jöttünk vissza. Odafelé azért izgultam, hogy időben odaérünk-e a reptérre, mert pénteken még dolgoztunk, ráadásul a reptérre vonatok helyett pótló buszok mentek és elég nagy dugó volt kifelé a városból. De a menetidőbe beleszámolták a dugót is, éppen időben értünk oda (még 10 percet vártunk is a kapu nyitásra). Oda és visszafelé is egyikünk az ablak mellett ült, odafelé szép, felhőtlen idő volt, visszafelé sajnos már nem. Mivel már besötétedett mire elindultunk, így csak a fényeket láttuk fentről, de az is nagyon jól nézett ki. Próbáltunk fényképezni kisebb nagyobb sikerrel. A menetidő kb 1 óra volt, villámgyorsan odaértünk. A járat pontos volt és kényelmes, meg voltunk elégedve az Easyjet-tel.

                 

Orsi nővérénél szálltunk Haarlemben, ami még kb 30 percre volt busszal a reptértől. nagyon szép hely ez is. Ez a város volt régen a főváros,  A lakáshoz jó meredek lépcsőn kellett felmenni (legalább is nekem az meredek volt) és bent is volt még ilyen lépcső. Azért ezeken féltem föl-le menni, mindig kapaszkodtam :)

Szombaton reggel bementünk Amszterdamba (amilyen szerencsénk volt, itt is pótló buszok mentek a vonat helyett). Ott pedig először elvillamosoztunk a múzeumi negyedhez, onnan pedig sétáltunk visszafelé. Találtunk egy utcát, amin végig piac volt. Ez nagyon tetszett, főleg a kajás standok. Voltak frissen facsart gyümölcslevek, tengeri herkentyűk (ezek nagyon jól néztek ki), csokik, péksütemények, minden féle.





Utána pedig sétáltunk tovább vissza a központi vasútállomás felé. A város nagyon szép, kicsit Velencére emlékeztetett a sok csatornával és híddal. És persze rengetek bicikli van, akár merre mész, mindenhol csak azokat látni. Útközben nézelődtünk, bementünk egy jó pár sajtos boltba, ahol mindent szépen körbe kóstoltunk, amikor elfáradtunk beültünk sörözni, vagy ettünk egy sült krumplit. Délutánra azt terveztük, hogy egy helyi sörfőzde sörözőjét keressük fel, ami elvileg nem is lett volna messze. Hát mi jól elbolyongtunk kb két órát (persze utólag már rájöttünk, hogy kerülővel mentünk) és meg se találtuk. Pedig Szabi nagyon sok embert megkérdezett, de vagy minden ember mást mondott, vagy nem tudták, hol van az a cím. Végül visszabuszoztunk a vasútállomáshoz és visszasétáltunk a Dam térhez, ahol találkoztunk Rózsával, akinél laktunk. Vele aztán újra megpróbáltuk felkeresni a sörfőzdét, meg is találtuk, de nem volt nyitva....Este még sétáltunk a városban, megnéztük a vörös lámpás negyedet is, aztán még Haarlemben is elmentünk sörözni. Este egyikünket se kellett altatni. 

          
 
    

Másnap reggel sétáltunk egy kicsit Haarlemben, majd Amszterdamban hajókirándulással kezdtünk. Egy órás volt, végigvitt a csatornákon. Közben ment idegen vezetés, de nem mindig lehetett érteni, a kapitány is mondott egy-két dolgot közben, az már érthetőbb volt.  A hajókázás után felkerestünk egy másik helyi sörfőzdét. Ide már villamossal mentünk, szépen kinéztük előre, hogy kell eljutni és elsőre meg is találtuk, Ez már nyitva volt, csak túl korán értünk oda, így még beültünk a mellette lévő helyre is. A délután további részében villamosoztunk, és a villamosról megláttunk egy kézműves sörözőt, ahova később beültünk. Ez nagyon jó hely volt, hatalmas választékkal :) 

                                 






Hétfőn pedig reggel indultunk is a reptérre és jöttünk vissza a szürke Angliába. Hiába volt Amszterdamban is borús idő, ott valahogy nem volt ennyire szürke minden, mint itt. Nagyon jól éreztük magunkat ezen a hétvégén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése