2014. november 30., vasárnap

Egy sűrű hét

Ez a hét is gyorsan eltelt, sok programunk volt. Már mindenhol teljes a karácsonyi készülődés, a raktárban is teljes bolondok háza van. Csütörtökön újra vacsora vendégeink voltak, most hamburger estet tartottunk. Ez is jól sikerült :) Bár a kéksajtos mártogatós itt valahogy nem sikerül olyan jól, mint otthon. Igaz a tejfölnek kicsit más íze van itt, és valahogy a sajtnak sem volt olyan erős íze. De azért meg lehetett enni. 

Pénteken volt a fekete péntek, amikor elvileg nagy leárazások vannak. Nagyon készültek rá a Missguidednál, rekordod is döntöttek már péntek délelőtt. Ennek örömére megnézhettük, ahogy az irodisták és a főnökség pezsgőt bont, mi pedig kaptunk egy nyalókát... Mintha valami gyerekek lennénk. Délután bementünk a városba is, de a nagy tömegen kívül nem volt túl sok minden értelmes. Leárazások nem nagyon voltak.

Szombaton bementem túlórázni, mert így kiadják a 24-ét. Szerencsére elég csendes volt. Délután pedig új edzőtermet próbáltunk ki. Sajnos kettlebell edzés nincsen, de vannak kettlebellek, így egyedül tudok edzeni. Vannak egyébként mindenféle órák, meg sokféle gép/súly és van szauna meg gőzkabin is. Végül beiratkoztunk, mert nincs tőlünk messze és egész jó áron van. Majd kipróbálok más órákat, hátha megtetszik valamelyik. 

Ma pedig csak pihentem, egész délelőtt csak pizsomában voltam :)

2014. november 22., szombat

Hétvége

Most péntek szombaton voltunk itthon, így egy nappal előre hoztuk a hétvégét. A pénteki napunk elég sűrűre sikeredett, először reggel 10-re mentünk egy edzőterembe, ahol az első alkalom ingyenes. (A legtöbb helyen van ilyen akció egyébként). A terem jó lenne, van benne sok kardió gép, súlyok és csoportos órák is, meg uszoda részleg szaunával. De elég drága, így még kipróbálunk más helyeket is, mielőtt befizetnénk valahova. 

Miután itt végeztünk, tettünk egy kis bevásárló körutat, ha már úgy is a belvárosban voltunk. Sikerült elég sok karácsonyi ajándékot megvennünk, nagyon jó dolgok vannak, nagyon jó áron, így még a hülyének is megéri megvenni :) Ilyenkor hiányzik az autó, meg amikor vásárlás közben végig kell hurcolni az összes cuccot, amit megvettünk addig, amíg be nem fejeztük a vásárlást. Eszembe is jutott fél úton, hogy milyen jó lenne az eddig megvásárolt dolgokat betenni a kocsiba.... Aztán rájöttem, hogy csak a biciklink van.

Miután hazaértünk, kezdhettünk is takarítani és főzni, mert estére vacsora vendégeket hívtunk. Főztünk levest, másodikat és egy kis nassolnivalót is. Végül sikerült időben végezni mindennel, a leves még ki is hűlt egy kicsit, mire a vendéget megérkeztek. Jó kis este volt, de nagyon fáradt voltam már a végén, alig vártam, hogy ágyba kerüljek.

Ma pedig csak az Ikeába mentünk el, de most villamossal és nem biciklivel. Mert a szekrény féleséget, amit kinéztünk nem tudtuk volna biciklivel elhozni. Az a vicces, hogy az út így is egy óra volt, biciklivel is annyi.

Karácsonyi vásár

A karácsonyi vásár már kb két hete megnyitott, tervbe is volt véve, hogy ellátogatunk. Szerda délután el is mentünk és nagyjából körbenéztünk. A városháza előtti téren voltak jobban csoportosulva a bódék, de a kisebb sétáló utcákon is végig van valami, így lehet, hogy nem néztünk végig mindent. Nagyon sok kajás árus van, szerintem több is, mint az olyanok, akik különféle tárgyakat/dolgokat árulnak. És a nagyobb helyeken német kolbászt meg sört lehet kapni, forralt bort már csak a vége felé láttunk, de addigra már egy másik helyen tele ettük/ittuk magunkat. A karácsonyi vásár hivatalos pohara elég csúnyára sikerült, így azt nem tartottuk meg.

Voltak nagyon jó dolgok, amiket hosszú percekig néztünk és persze volt olyan is, ami minden második bódéban ugyanaz volt. De összességében tetszett, szépen fel van díszítve a város és a vásár is. Mondjuk én szeretek az ilyen helyeken nézelődni, így jobban örültem volna, ha kevesebb kaja és több kacat van :) Szerencsére nem voltak vészesen sokan, hétvégén biztos tömeg nyomor van. 

                  

                  




2014. november 15., szombat

Szemvizsgálat

Még amikor megérkeztem, akkor sikerült kimosnunk a szemüvegemet. Nem tudjuk, hogy hoztuk össze, de így alakult. A szemüveg ahhoz képest egész jól túlélte a műveletet, a keretnek nem lett baja, viszont a bal lencsén lett pár karcolás. Most eljutottam oda, hogy csináltatok új szemüveget és előtte elmentem szemvizsgálatra is, ami most ingyenes volt. Szinte ugyanaz volt, mint otthon, megnézték géppel is a szemem, meg kellett olvasni is, de csináltak egy terheléses vizsgálatot is, amikor hármat belefújt egy gép a szemembe és fényképet is készítettek a szememről. A fényképet utána meg is mutogatták, minden nagyon szép és jó volt. Teljesen meg voltam elégedve a vizsgálattal. Féltem, hogy nem fogom érteni, amit mondanak, de csak amikor azt nem értettem teljesen, amikor azt a fújkálós dolgot magyarázták. Most egyet fizet kettőt kap akció volt, így lesz 2 szemüvegem egész jó áron. A keret választék nem volt valami nagy szám, de csak találtunk kettőt, ami tetszett. Bár azért hiányozni fog a mostani keretem, már úgy megszoktam. 

Londoni kirándulás

Múlt hét végén három napot Londonban töltöttünk. Odafelé vonattal mentünk, ami nagyon kényelmes volt, 2 óra alatt kicsi késéssel ott is voltunk. Visszafelé busszal jöttünk, ami időben sokkal hosszabb, több mint 5 óra volt úgy, hogy nem is állt meg a busz sehol. Itt az otthonival ellentétben lehet használni a buszon lévő wc-t, így még pihenőnél sem kellett megállnia sehol a busznak.

Most nem turistáskodni mentünk Londonba, hanem egy előadás miatt és mellette meglátogattunk egy-két ismerőst. Mindkettőnknek sikerült olyan emberekkel is megismerkednie a másik baráti társaságából, akivel vannak közös ismerőseink. Kicsi a világ :) Külön-külön már többször jártunk itt, úgyhogy nem volt nagy gond, hogy most kihagytuk a látnivalókat és ennek köszönhetően a tömegközlekedéssel már egész jól boldogulunk. 

Rékáéknál aludtunk, még péntek este elmentünk velük egy közeli pubba, ahol már korábban is voltunk együtt, és vasárnap reggel is eljöttünk ide English breakfast-t enni. Finom volt, de azért amit mi csináltunk, az jobban sikerült. :)


Az előadás érdekes volt, nagyon tetszett. Egy hong kong-i nő tartotta és nagyrészt a tapasztalatait osztotta meg. Az egész esemény különböző magok hidegen sajtolt olajával volt kapcsolatos, Szabi foglalkozik ezekkel. A szünetekben pedig ismerkedtünk a többi résztvevővel, legtöbben ázsiaiak voltak, de mindenki elég barátságos volt. A végén pedig a belépőjegyek közül kisorsoltak 3-at, kettővel a már forgalomba lévő termékből lehetett nyerni egy-egy dobozzal, a "fődíj" pedig egy új termék volt, amit majd csak februártól árusítanak. Nekem sikerült a harmadikat megnyerni :) Azóta is iszunk egy adagot minden nap és mindketten jobban érezzük magunkat tőle, sokkal energikusabbnak és jobban is alszunk.


Gyorsan eltelt ez a három nap és fáradtan értünk haza. Londonban egész jól értettem az angolokat pl. a boltban, vagy a pubban vagy csak az utcán ahogy elmentek mellettünk. Ahogy visszaértünk Manchesterbe, egyből visszazökkent minden a régi kerékvágásba... Egy kisfiú kérdezett tőlünk valamit az utcán, de én csak félig-meddig értettem, olyan akcentusa volt. 



2014. november 6., csütörtök

Guy Fawkes Nap

Tegnap volt a Guy Fawkes Nap / Bonfire Night. Korábban már írtam, hogy a gyerekek hetek óta gyűjtögettek ennek az ünnepnek a keretében. De nem csak így ünnepeltek, ilyenkor örömtüzeket szoktak gyújtani és tüzijátékoznak. Hát mindenből volt rendesen. 

Még világosban elmentünk gyorsan edzeni a parkba, de hazafelé már sötétedett. Akkor már elkezdték egy-két helyen építeni a máglyarakásokat. Szép nagy halmokat raktak mindenféle raklap maradványokból és egyéb fahulladékból. A tüzijátékozás pedig elkezdődött a sötétedésnél és folyamatosan lehetett hallani a durrogásokat egészen estig hol innen, hol onnan. Látni nem sokat láttunk az épületek miatt, legfőképpen csak azokat, amiket a közelben lőttek fel. Itt egyébként a helyi boltban is lehet tüzijátékot kapni, korábban is kilőttek már néha egy párat. 

Este lementünk az egyik rakáshoz, ami nagyon közel volt hozzánk. Már egész "kicsi" volt a halom, de így is nagyobb volt, mint amit én biztonságosnak gondolok. Jött egy tűzoltó autó is, kiszálltak hárman, odasétáltak a tűzhöz, megszemlélték, diskuráltak valamit, aztán elmentek és hagyták, hadd égjen tovább :) A tűz körül összegyűltek egy páran, nézték hogyan ég.



Nem sokáig maradtunk mert nagyon hideg lett (3 fok volt!) és fagyos szél fújt. Az angolok persze rövidnadrágban és pólóban rohangáltak - őket nem nagyon hatja meg a hideg :) De komolyan, képesek még most is egy szál szoknyában mászkálni harisnya vagy bármi más nélkül, még a gyerekek is. Én meg be vagyok öltözve teljes menetfelszerelésbe. 

2014. november 2., vasárnap

Happy Halloween

 

Egy kicsit megkéstem ezzel a bejegyzéssel, mert már 2 napja elmúlt Halloween, de sebaj. Amikor megérkeztem Angliába, már akkor is minden boltban Halloween-i (és karácsonyi!!) dekorációkat, jelmezeket, édességeket és mindenféle kellékeket lehetett kapni. Aztán egy vagy két héttel később a boltokat is feldíszítették, megjelentek a pókhálók, pókok, szellemek és minden egyéb ami ilyenkor kell. 

Kíváncsi voltam, hogy a nagy készülődés után mennyire ünneplik az emberek. Már a hét elején bejelentették, hogy pénteken, aki szeretne, jöhet jelmezben dolgozni. Én nem akartam beöltözni, mert a jelmezem nem valami munka kompatibilis, legalábbis nem egész nap szaladgálós, kosarat föl-le rakós, gugolgatós munkával. A raktárat szépen feldíszítették reggelre, de beöltözni csak elvétve öltözött egy pár ember. A managerek és a team leaderek közül egész sok mindenki jelmezben volt és az irodai alkalmazottak is. Na ott érdekesen nézett ki egy-két ember...

Késő délután bementünk a belvárosba, ott már többen jelmezben voltak, de inkább csak azok, akik este bulizni mentek. Gyerekeket nem is nagyon láttam, lehet ők biztos inkább a kertvárosi részeken házaltak (ha egyáltalán szoktak). A pub viszont nagyon hangulatos volt kidekorálva, gyertyákkal és jelmezes személyzettel. 

Már egy ideje feltűnt, hogy nagyobb boltok közelében a gyerekek minden arra járó felé "Penny for the guy" kiáltással kéregetnek és van náluk egy nagyobb rongybaba szerűség is. Nem is értettem miért, mert nem néztek ki rászorulónak. Aztán volt, hogy egy nap három különböző helyen is belebotlottunk ilyen gyerekekbe, ez után már rákerestünk, hogy mi is ez. Mint kiderült, ez a Guy Fawkes naphoz kapcsolódik, ami november 5-én lesz és a Wikipedia szerint ez a szokás már majdnem teljesen eltűnt. Hát itt már hetek óta ezt csinálják a gyerekek :) Nem éppen a Halloweenhez van köze, de most eszembe jutott. 

A boltokból kiürítettek minden Halloween-nel kapcsolatos dolgot, hogy teljesen átvegyék a helyüket a karácsonyi díszek. Nagyon durva, hogy még csak november eleje van, de itt már kb egy hónapja kint vannak ezek. Igaz eddig még csak részben voltak, de most már egyre több és több kerül elő.