2015. november 21., szombat

Meteorák

Rögtön másnap kirándulással indítottunk a Meteorákhoz. Kb 6-kor indultunk, szóval nem aludhattunk valami sokáig, de megérte. Kb 2 órát buszoztunk, aztán először egy kis ikonkészítő műhelybe látogattunk el, ahol egy nő gyorsan elhadarta, hogy készülnek az ikonok és rátért milyen kedvezményeket kap a csoport a boltban. Aranyos volt egyébként, mert görög létére magyarul mondott mindent. Ez egyébként nagyon szimpatikus volt, a legtöbb helyen Nei Poriban is beszéltek egy pár szót vagy mondatot magyarul. Mi pedig tanultunk egy kicsit görögül mielőtt mentünk, úgyhogy egész sokat használtuk a görög/magyar keverék nyelvet. A boltban nem nagyon vettünk semmit, csak egy pár képeslapot és Szabi lealkudott kb negyedére valami vázát az egyik srácnak.


Miután innen tovább indultunk már nagyon szép volt a kilátás. Nagyon jól néznek ki ezek a magas sziklák a tetején a kolostorokkal. Egyszerűen hihetetlen, hogy tudták őket oda felépíteni. Először még csak egy kis pihenőnél álltunk meg, ahol lehetett nézelődni, sziklára mászni. Ez után pedig bementünk az egyik kolostorba. Ide csak hosszú szoknyában, férfiaknak pedig hosszú nadrágban lehet bemenni. Nekem még akkor nem lett meg a bőröndöm, így rövidnadrágban voltam és Szabitól kölcsönöztem egy pólót, A bejáratnál pedig adtak nagy kendőket, amit meg lehetett kötni hosszú szoknyának. (Mondanom sem kell, nagyon "jól" néztem ki ebben a szerelésben. Bent volt egy kis idegen vezetés, utána pedig lehetett bóklászni kb egy órát, ami még sok is volt, mert nem volt túl sok látnivaló. 





Ezt követően még átmentünk egy másik, apácák által lakott kolostorba, ide már nem mindenki ment be. Én úgy voltam vele, ha már ott vagyok, bemegyek. Itt már szigorúbbak voltak az apácák, a másik helyen csak egy szerzetest láttunk a kertben, itt viszont több apáca is tartotta a frontot és őrizte a rendet. Itt nem is időztünk valami sok időt, kisebb is volt, mint az előző, viszont itt volt virágos és fűszernövénykert is.

Ezt követően még ebédeltünk és mentünk is vissza Nei Poriba. Útközbe leadták a bőröndömet az utazási irodánál, így után végre átöltözhettem. 

Azt terveztük, hogy egy kis fürdést követően átsétálunk Platamonasba, a következő településre. Ebből az lett, hogy fürödtünk egyet és nagy nehezen elindultunk, de kb csak félútig jutottunk. Ott még beültünk egy helyre, Szabi pedig próbált ouzot alkudozni. Az árból nem nagyon akartak engedni, de végül kaptunk az innivalók mellé egy kis ingyen kaját. Voltak kis halak valamiféle panírban, azok nagyon finomak voltak.



Amíg a másik lánnyal elmentünk a mosdóba, Szabi és egy pár másik srác elindultak szuvenír boltba, amiből az lett, hogy eltűntek (később beléjük botlottunk a parton, ők közben fürödtek egy párat), így nélkülük indultunk vissza a szállásra. Nem siettünk, közben meg-meg álltunk léghokizni, vagy meginni valamit és végül gondoltunk sétálunk még egyet a parton, és épp ott sikerült a partra menni, ahol Szabiék is voltak. Jó hosszú nap volt, egyikünket sem kellett altatni. :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése