2015. március 22., vasárnap

Látogatók

A múlthét végén megérkeztek az első látogatóink is. Sajnos a vendégágyat kicsit későn rendeltük meg, így nem lett meg csütörtökre, amikorra kellett volna. De a lakótársunk aznap sem aludt otthon, így megengedte, hogy az ő ágyában szállásoljuk el a vendégeket.  Pénteken pedig már átvettem az ágyat, amihez lehagyták a pumpát, de azt is megoldottuk. 

A vendégek szerencsésen megérkeztek, kimentünk eléjük a reptérre. Vacsira pedig rákos tejszínes tésztát csináltam és miután megettük, kiderült, hogy Szabi barátja allergiás a rákra. Még jó, hogy van itthon kalcium pezsgőtabletta és a szemben lévő boltban van gyógyszertár részleg és sokáig is van nyitva. Így nem lett komolyabb baj, de azért megijedtünk (meg bűntudatom is volt utána, hogy egyből azzal kezdem a vendéglátást, hogy megmérgezem a vendégeket).

Másnap Londonba mentek, így mi haladtunk a megszokott menetrendben. Szombaton délután besétáltunk a városba, kicsit nézelődtünk a tudományos múzeumban és persze a Brewdog Pub sem maradhatott ki. Vasárnap én dolgoztam, miután hazaértem, kikísértük a vendégeket a vonathoz és véget is ért a látogatás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése