2015. július 5., vasárnap

We love Chester

Már kb két hónapja, hogy Chesterben voltunk kirándulni. Mindenki mondogatta, hogy Chester milyen szép lesz, egymás után jöttek a tanácsok, hogy ezt is nézzük meg és azt is nézzünk meg. Szóval nagyon kíváncsiak voltunk. Reggel persze esett az eső, de szerencsére mire odaértünk, kisütött a nap (kb másfél óra volt vonattal, mert minden bokorban megállt). Szerencsénk volt, mert a nap további részében nem esett. És hát nem is csalódtunk Chesterben :)

Először besétáltunk a városközpontba és bementünk a katedrálisba. Itt egyből bele is futottunk egy magyar csoportba. Sajnos mivel vasárnap volt, nem lehetett mindent körbejárni. nem lehetett felmenni a toronyba, pedig jó lett volna. Épp istentisztelet is volt, úgyhogy szépen csendben jártuk körbe és fényképezni sem lehetett. De a katedrális nagyon nagyon szép kívülről is és belülről is
.

Ez után pedig tovább sétáltunk, amíg bele nem futottunk a városfalba. A városközpont körül szinte végig körbe lehet menni a régi városfalon. Kb egy órás az út, de amikor láttunk valami szépet, lejöttünk a falról. És hát ilyenekből nem akadt hiány. Hol egy torony, hol egy kis szépen kiépített csatorna part volt. Egy részen a folyó lépcsőzetesen volt megcsinálva és itt nagyon sok madár pihent. Szebbnél szebbek. De láttunk még várat (vagy inkább erődöt?) sétáltunk egy kis római kertben és napoztunk egy kicsit az amfiteátrumban is. Aztán sétáltunk egy nagy parkban, ahol mókusokat is etettünk. Szinte egész nap csak mentünk, de nagyon megérte, tényleg nagyon jó hely. Teljesen beleszerettünk. 

Azt mondják, York még szebb, hát már várom, hogy oda is elmenjünk!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése