2014. október 3., péntek

Castlefield

Tőlünk egy pár perces sétára van a Castlefield nevezetű nagyon szép városrész. Véletlenül mentünk arra, mert le akartuk rövidíteni az utat a város felé. Először egy étterembe futottunk bele, ami nagyon hangulatos, a terasza a csatornára néz és még egy szökőkút is van rajta. Nagyon jól nézett ki, egyszer be fogunk ülni oda. A csatorna szépen rendben van tartva, a szélén kis hajóféleségek voltak kikötve, amik úgy néztek ki, mintha laknának is benne. Odafelé a csatorna mellett mentünk tovább, visszafelé azonban hamarabb arra vettük az irányt és így láttuk is a római kori erőd falát és átmentünk a gyaloghídon is.

Castlefield egy védett terület, a római korban itt helyezkedett el a Mamucium vagy Mancunium nevű erőd, amiről a város a nevét kapta. Itt volt a vége a Bridgewater Canal-nak, ami a világ első ipari csatornája volt 1764-ben, itt nyílt meg az első csatornához tartozó raktár 1779-ben, és itt volt a végállomása az első vasútvonalnak is, ami utasokat is szállított.
 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése